MAGUNKRÓL
Egészen véletlenül kerültem a munkakutyázás világába, annak ellenére, hogy gyerekkorom óta, szinte mindig volt kutyánk. Bár be kell valljam, azt nem tudtam egyiknek sem megtanítani, hogy leüljön :)
2003 környékén labradorunkat, Áfonyát, szerettük volna elvinni képességvizsgázni, nem tudtuk ez mivel jár, ezért egy közeli ismerősünk szervezett egy találkozót Király Olivérrel, aki megnézte Áfonyát, illetve tartott egy rövid bemutatót Bronco-val.
![]() |
![]() |
Talán itt kezdődött az egész, annyira megfogott az ő kutyájának munkája és kapcsolatuk, hogy másnap már kint voltam a mezőn és próbáltam stabillá tenni Áfonyát :)
Ebben az időszakban ismerkedtem meg Kökény Ritával, aki önzetlenül segített nekünk a tanulásban és így folyamatosan tudtunk fejlődni. 2005-ben már Ritától vásároltam meg első munkakutyámat Blackthorn Achenart – Adut az első alomból, felismerve azt, hogy fejlődni csak egy ilyen kutyával lehet. Azt hiszem, nem tudom eléggé megköszönni azt a segítséget amit kaptam, illetve azt, hogy egyáltalán most ilyen kutyám lehet.
Aduval életünk első ausztriai versenyén már sikeresek voltunk, ezen felbuzdulva egyre több versenyen elindultunk. Nagy magabiztosságot ad, hogy Adu hihetetlen megbízható kutya, minden versenyen számíthatok rá, még ha nekem gyengébb napom is van. Azt hiszem talán Ő a második tanárom, nagyon sokat tanultam, tanulok vele, és sok tapasztalatot szereztünk együtt. Talán sokan ismeritek Rick Bass: Életem legjobb kutyájának igaz története című könyvet. Azt hiszem a mi történetünk is nagyban hasonlít erre. Sokszor azt gondolom, nála jobb kutyám talán már nem lesz, persze nehéz ezt így, ilyen fiatalon kijelenteni, de talán nem állok messze az igazságtól.
Időközben Adu már a versenyeken egyre eredményesebb, számtalan Working Test-et fejeztünk be győzelemmel, nyertünk 2009-ben három Field Trial-t, mely alapján International Field Trial Champion lett.
![]() |
![]() |
2008-ban Angliában, Highclere-ben a Skinner’s Retriever Event csapatversenyen is megmérethettük magunkat, ahol először képviselte magyar csapat az országot. Csapatban ötödikek lettünk, míg Adunak 2 pont hiányzott a Top Dog elismeréshez. Három alkalommal indultunk az International Working Test-en, mely szintén egy csapatverseny, ezen 2008 és 2011-ben is ötödik helyezést értünk el.
2010-ben szerepeltünk az Individual Challenge Cup németországi versenyén, mely a kontinens legjelentősebb egyéni versenye, tulajdonképpen a Field Trial Európa Bajnokság ahol Európa legjobb kutyáival és vezetőikkel versenyezhettünk. A verseny egyik elődöntőjét megnyertük és egy CACIT címmel gazdagodtunk, ami pályafutásunk eddigi legnagyobb sikere volt, majd a másnapi döntőben 3. helyet szereztünk kitűnő minősítéssel. Ebben az évben megnyertük az éves Working Test kupát is Ausztriában, melyet az egész évben nyújtott teljesítményünkkel érdemeltük ki.
Versenyek és a napi képzések mellett, tréningeket tartok itthon és külföldön, remélve, hogy minél többen megkedvelitek ezt az elfoglaltságot, illetve a Bird-Dog tréningcsapat alapítójaként szervezünk szemináriumokat, tematikus tréningeket.
Karai Csaba